Egy

Drake kilépett az utcára a zuhogó esőbe, megvárta amíg az ajtó halk kattanással bezárul mögötte, aztán elindult. Komótosan sétált; a fekete ballonkabát magas gallérja és az arcába húzott kalap mögé bújt el.

Céltalanul rótta az utcákat, csak a lábai vitték egyik sikátorból a másikba, fel sem fogta, hogy merre jár és mióta bolyong.

Egy neonfényes téren egy kék bőrű nő mellé lopta magát. A Genom polgárháború óta itt-ott feltűntek hozzá hasonló furcsa mutánsok, az embereken végzett genetikai kísérletek élő mementóiként. Többnyire szebb napokat élt kerületekben és lepukkant gettókban éltek, de legalább szabadon. Igaz, nem volt teljesen egyértelmű, hogy ez a szabadság vagy a genom laboratóriumok zárt, de védett világa volt jobb számukra.

Persze veszélyes lett volna ezt a kérdést firtatni, eleve ez volt a Genom polgárháború szikrája. Mindenesetre nem volt szokatlan látvány egy “exo”, ahogy az utca hívta őket.

A lány búgni kezdett Drake fülébe.

– Magányosnak tűnsz, nagyfiú!

Drake rá se hederített. A nő nem tágított.

– Úgy fázom, és te olyan erősnek tűnsz!

Drake minha észre sem vette volna a nőt. Az nem hagyta magát, tovább incselkedett.

– Megkaphatsz! – mondta kajánul.

– Hagyjál. – mondta Drake, és még csak fel sem nézett. Kikerülte a nyomulós utcalányt, és ment tovább. Az nem tágított. Egy rafinált mozdulattal Drake elé lépett, rátapadt, lehunyta a szemét, és megcsókolta a férfit. 

Egy pillanattal később felpattant a szeme, és az egész teste megfeszült.

Jókora fegyver csöve nyomódott az oldalának, és még a hevesen kopogó esőben is tisztán hallotta a revolver kattanását.

Egy pillanatig farkasszemet néztek.

– Nem vagy normális! Azt akarod, hogy a zsaruk pirítóst csináljanak belőled? – sziszegte az exo.

És valóban, a tér túlsó felén falatozó két állig páncélozott járőr kezdett érdeklődve feléjük fordulni. Hozzá voltak szokva a kuncsaftjaikra vadászó utcalányokhoz és a stricijeikhez, és ahhoz is, hogy néha valakinek el-el járt a keze, de Drake és a rátapadó nő viszont kezdett gyanússá válni. A lány hirtelen hátralépett, lekevert egy jókora pofont a férfinak, majd egy hangos és teátrális “te szemét!” felkiáltással maga után rántotta egy sikátorba. A zsaruk visszafordultak a félbehagyott szendvicsekhez; biztos csak egy újabb melodráma.

Drake végigmérte a nőt, akit látszólag nem zavart az eső. Csak egy fekete sort, egy rövid, barna bőrkabát és egy csipkés crop top volt rajta.

A kék bőrű megállás nélkül beszélt.

– Mi az isten bajod van? Teljesen hülye vagy? Figyelj, engem nem érdekel, ha meg akarod öletni magad, de nekem semmi kedvem veled tartani a túlvilágra. Egyébként meg nem is értem, hogy mit foglalkozom veled, te halott ember!

Végigmérte a férfit tetőtől talpig. Végre szétszálazta a férfiból áradó érzelmeket, a zavarodottságot, fájdalmat, egy kis szerelmet, sok haragot, és még pár egyéb árnyalatot.

– Nem akarlak bántani. – monda Drake hosszú hallgatás után.

Őszintén beszélt, és ezt a nő is érezte. A galaxis kevés empatáinak egyike volt. Néha eljátszott a gondolattal, hogy mekkora úrnővé válhatna, de a képességeit csak arra használta, hogy biztos kézzel bánjon a kuncsaftjaival és elkerülje a striciket.

– Kezdetnek el is tehetnéd azt a mordályt! – mutatott a férfi kezében ezüstösen csillogó jókora revolverre.

Drake eltette a fegyvert.

– Segítek. Most jön az, hogy azt mondod, hogy “köszi, hogy megmentetted a mogorva seggemet a zsaruktól”, én meg azt mondom, hogy “szóra sem érdemes”.

Drake hallgatott.

– Oké, nagyfiú, látom, hogy nem vagy ma beszédes kedvedben, viszont nem foglak itthagyni, amíg ilyen zombi vagy.

Saját magát is meglepte. Tényleg, mit is foglalkozik ezzel a néma alakkal? Oké, jóképű volt, legalábbis ami látszott a kalap és a magas gallér mögül, és igen, éppen az ilyen magas, szikár figurák voltak a gyengéi, de ez az alak alig egy perccel korábban kész lett volna oldalba lőni, és még most sem tudott róla semmit, éppen csak érzelmeit vette át.

Na de azok az érzelmek!

Nem, ez a figura nem úgy volt veszélyes. Nem őrá. Biztosan vannak ellenségei, és nagyon jól megérezte a vadászat semmihez sem hasonló érzését is. Elszántság, céltudatosság, harag és gyűlölet. Ó igen, ez az ember vadászni indul. Még ő maga sem tudja, de vadászni megy.

Kíváncsi lett.

Kire vadászik?

Mielőtt még jobban belemerült volna a gondolataiba, Drake megszólalt.

– Tudok vigyázni magamra. – mondta, és elindult a sikátorban.

– Egyébként Lina! – kiáltotta utána a nő. Drake csak intett egyet neki. “Rohadj meg!” gondolta magában Lina, miközben hosszan nézett a lassan elballagó férfi után.

Kettő

Drake végre magához tért az incidens után. Szerencséje volt, hogy a rendőrök nem voltak érdeklődőbbek.

Ha kicsit kíváncsibbak, akkor már csak runtinból is megmotozzák, és akkor megtalálják a pisztolyt, és azonnal lakat alá kerül. Vagy lelövi a két rendőrt, és később teszik hűvösre. Lőfegyvert csak a hadsereg használhat, még a rendőröknél is csak plazmavető lehet. Civileknél törvény szerint az sem, de a rendőrség szemet szokott hunyni felette. Még a legerősebb plazmavetők is csak legfeljebb fájdalmas égési sebeket tudnak okozni, semmi életveszélyeset. A revolver más. Azt ölésre készítette egy ügyes fegyverkovács több évszázados tervek alapján.

Kitapintotta a fegyvert az oldalán.

Óvatosabbnak kell lennie.

Most, hogy végre magához tért, Drake végre koncentrálni tudott az elvégzendő feladatra. Valóban vadászni indult.

– Hol lehetsz, Kagylós Elio? – dünnyögte Drake az orra alá. Elio Bendetti, vagy ahogy az alvilág ismeri, Kagylós Elio, a Nuoarezzo IX hírhedt csempészfejedelme volt. A nevét rossz nyelvek szerint hatalmas, kagylószerűen előreálló füleiről kapta. Elio azonban jobban szerette, ha azt pletykálják, hogy a gúnynevet a kiváló kémhálózatával érdemelte ki. Mindenesetre drapp szmokingjához sose felejtett el széles karimájú Borsalino kalapot viselni, bízva abban, hogy így talán kevéssé feltűnőek a fülei. Tette ezt annak ellenére, hogy hosszú évek óta senki élő nem mert megjegyzést tenni Kagylós Elio füleire. Aki mégis tett, az nem volt élő, és ha annak is tűnt, az valójában gyorsan múló átmeneti állapot volt.

Drake érezte, hogy valaki követi. Pontosabban valakik követik. Egy ideje már észrevette, hogy Lina a nyomába eredt, és próbálja feltűnésmentesen követni. Drake nem félt attól, hogy Lina esetleg Elio egyik besúgója, de attól igen, hogy valakinek esetleg feltűnik, hogy egy bájos kis kék árnyéka van.

Drake egy pillanatra újra átélte a lehelletnyi csókot, felidézte a nő finom illatát, a hozzásímuló testet. A szájához nyúlt. Még érzi a csók ízét!

Koncentrálj, Drake!

Le kell ráznia a lányt, mielőtt bajt hoz rá. És a fejéből is ki kell vernie.

Drake továbbra is komótosan, és továbbra is látszólag céltalanul rótta a város mocskos sikátorait. Úgy döntött, hogy Linával nem foglalkozik, arra viszont kíváncsi volt, hogy ki a másik árnyéka, ezért rá fog koncentrálni.

Kicsit gyorsított. Most már pontosan tudta, hogy mit csinál. Elindult egy siklóállomás felé. Olcsó trükk siklóra ülni, és nem is működne az árnyékkal szemben. A célállomáson újabb árnyékot kap, és kezdheti elölről. Ezt az árnyékot kell elkapnia!

Besétált az állomásra. Egy pár búcsúzkodott éppen. Szerencséje volt, a férfi nagyjából úgy nézett ki mint Drake. Az árnyék úgyse fogja látni, hogy ő vagy a férfi ül a siklóban, csak azt látja majd, hogy két sikló indul el, az egyikben egy nő, a másikban egy férfi ül. Jelenti majd a sikló azonosítóját, és a célállomáson az újabb árnyék követni fogja a szerencsétlent.

Megvárta, amíg a nő beül a siklóba, és kirepül. A férfi elindult a kijárat felé. Drake szorosan a férfi mellé lépett. Kattant a fegyver.

– Beülsz a másik siklóba, és elmész valahova. Nem érdekel hogy hova – sziszegte a fogai között Drake. A férfi sápadtan bólintott. Elindult a sikló felé.

– Várj! – szólt utána Drake – Kárpótlásul tied a kalapom! – és vigyorogva a halálra rémült alak fejébe nyomta a kifogástalan fekete kalapot. A férfi beült a siklóba.

Ekkor ért oda Lina.

– Francba! – gondolta Drake. Meg kell szabadulni az exótól.

Drake nem habozott. Megfogta a lányt, és mielőtt Lina felfogta volna, hogy mi történt, bevágta a férfi mellé. Behajolt a járműbe.

– Piazza della Primavera! – mondta az első eszébe jutó címet Drake fennhangon a siklónak. Odatartotta a kommunikátorát a konzolhoz, kifizette előre a viteldíjat, és bevágta a jármű ajtaját. Vigyorogva integetett az elszáguldó jármű után.

Most pedig vissza a munkához.

Először is észrevétlenül ki kell jutnia az állomásról. Az árnyéka biztosan figyeli még, hogy kik és hol távoznak, de ha rövidesen nem lát senkit, akkor jelent, és felszívódik, és akkor bottal ütheti a nyomát.

Az állomásnak hivatalosan egy bejárata volt az utasoknak, egy az érkező járműveknek, és egy az indulóknak. Kettőt biztosan figyel az árnyék. A harmadikat talán nem.

Újfent szerencséje volt. Az érkező járművek oldalán elromlott a világítás és teljesen sötét volt a bejárat. Leugrott a peronról, és rohant. Ha éppen jön egy sikló, akkor nincs hova menekülnie. Csak pár méter. Sikerült!

Az árnyék egy bordély bejáratának támaszkodva figyelte a siklóállomást. Látta, hogy egy szikár kalapos férfi megy be, aztán kisvártatva az exo nő is követi, aztán pedig azt is, hogy két sikló repül el az állomásról, az egyikben egy kék nő és egy kalapos férfi. Tiszta ügy. Még elszívta a cigarettáját, majd sarkon fordult, és elindult.

Mármint elindult volna.

Drake állt az árnyék előtt, és az árnyéknak szegezte az ezüstszínű revolvert.

– Engem keresel? – kérdezte Drake.

Három

Az árnyék készségesen beszámolt Elio növekvő kíváncsiságáról, de amikor Drake Elio kíváncsiságának okára próbált rákérdezni, hirtelen megszűnt az alak közlékenysége. Nem is igazán tudott volna miről beszélni, neki csak annyi volt a feladata, hogy nyitva tartsa a szemét, és jelentsen, ha lát valamit. Drake a figura kezébe nyomott néhány gyűrött bankjegyet, és a szája elé tette az ujját. Az árnyék némán bólintott, ő nem látott semmit. Elio kémei ügyesek voltak, de éppen olyan kapzsik is, és egy jó ajánlattal meg lehetett venni a hallgatásukat, Drake pedig jó ajánlatot tett. Az árnyék kétszáz kredittel lett gazdagabb, és Drake nem lyukasztotta ki egy ólomgolyóval.

Az árnyék sokkal többet mondott el, mint amennyit el akart mondani, és mint amennyit tudott. Drake kiválóan olvasott a sorok között. Most már pontosan tudta, hogy hol van Elio rejtekhelye. 

Már pirkadt, amikor a Régi Dokkhoz ért. A telep egyor büszkén viselte Sir Isaac Newton nevét, de amióta a városban új űrkikötő nyílt, csak Régi Dokknak hívta a köznyelv a valaha szebb napokat megélt komplexumot. Elio és a bandája itt húzta meg magát. A telep papíron még működött, tehát nem keltett feltűnést a gyér forgalom, az őrök és a helyi rendőrök pedig elég korruptak voltak ahhoz, hogy némi fizetségért cserébe ne vegyenek észre semmi gyanúsat.

Drake módszeresen járta körbe a parkolóhelyeket. Az enyészetnek otthagyott kibelezett űrhajók között néhány öreg, de még működőképes bárka pihent. Nyugalom és csend mindenhol. Túlságosan is nagy nyugalom és csend.

A narancs fényű nap lassan felkelt, és sárgás árnyalatokkal világította meg a teret, amitől az amúgy is kihalt és pusztuló hely még elhagyatottabbnak tűnt.

Egy hatalmas szögletes teherhajó pihent az egyik hangárban. Drake észrevette a csempészgépek jellegzetességeit, a finoman túlméretezett impulzusmeghajtást, a radarvisszhangot csökkentő sötétszürke bevonat matt csillogását a reggeli napfényben, és a fegyvereket rejtő, rafináltan elhelyezett álcákat, amiktől az egész űrhajó lomha, összetákolt teherszállítónak tűnt egy felületes szemlélő számára.

Drake elővette az ezüst revolvert, és kibiztosította a fegyvert. Itt már nem kellett a rend őreinek a kíváncsiságától tartania. Elindult a több száz méteres téren az űrhajó felé. Tökéletes célpontot jelentett még egy kezdő lövésznek is. Nem törődött vele. Ha eddig tart élete története, akkor eddig tart, gondolta magában. Különben is, Elio öntelt volt, ha pedig valaki ilyen nyíltan érte jön, akkor személyesen fog leszámolni vele.

Éles hang csattant mögötte.

– Ó, a Nagy Drake!

Drake megpördült. Elio állt mögötte, kifogástalan drapp öltönyében, széles karimájú, borsalino kalapjában, fültől fülig érő gonosz vigyorával, és egy forgótáras Thomson géppisztollyal.

Ebben a ligában nem volt divat a plazmavető, ezek az alakok az ólomban és a vérben hittek.

Drake, Elio, az ezüst revolver és a Thomson géppisztoly farkasszemet néztek.

– A Nagy Drake! – ismételte meg Elio újra a belépőnek szánt mondatot.

– Kagylós Elio. Nem fázik a füled? – válaszolta Drake némi gúnnyal. A mondat betalált, Elio arcáról lehervadt az önelégült vigyor.

– Mit akarsz itt, Drake? – kérdezte vicsorogva.

– Téged. – válaszolta Drake nyugodtan.

Kagylós Elio válasz helyett hangosan felröhögött, és tüzet nyitott. Drake alig tudta elkerülni a Thomsonból záporozó ólomzuhatagot. Eljutott az egyik hangárig, és egy betonfal árnyékában talált fedezéket. A Thomson elhallgatott. Elio tárat cserélt.

– Ó, csak nem bújkálsz Drake?

Drake csendben lapított.

– Gyere elő! Cííííííí-cicici-cicc!

Drake arca görcsbe rándult. Gyűlölte, ha macskákhoz hasonlítják. Utálta a macskákat is.

– Cicamica..! – folytatta Elio – Miááááúúú!

Drake érezte, hogy elönti a düh. Elio egyre közeledett.

– Hoztam finom tejecskét! Cíííí-cicc!

Ebből elég legyen. Drake villámgyorsan kifordult a betonfal mögött, egyenesen Elio karjai közé. Kiütötte a géppisztolyt a meglepett maffiózó kezéből, majd elindított egy jobb horgot, de Elio is kiváló közelharcos volt, és határozottan hárította az ütést. Az ezüst revolver is a földre zuhant, és messze pördült a lendülettől.

A Thomson!

A két férfi egyszerre mozdult fegyver felé. Aki először megszerzi, az nyer. A másik halott.

Elio egy árnyalattal gyorsabb volt. Megszerezte a fegyvert, hanyatt fordult, és páros lábbal belerúgott az utána vetődő Drake mellkasába. Drake métereket repült hátra a roppant rúgástól. Újra a Thomsonnal nézett szembe, de ezúttal kitárulkozva, az ezüst revolver nélkül.

Hát itt a vég.

Lövés dördült.

Elio leengedte a fegyvert.

A mellkasán a drapp öltönyt egyre növekvő vérfolt rondította el. Meglepetten nézett a foltra, aztán Drake-re.

Elio tompa puffanással a földre zuhant.

Drake elkerekedett szemmel nézett oda, ahol egy másodperccel korábban még a diadalittas Elio állt.

Lina állt előtte, széles terpeszben, két kézre fogva a füstölgő Ezüst Revolvert, és még mindig oda célzott, ahol Elio állt.

Négy

Miután Drake belökte a szerencsétlen udvarlóval a siklóba, Lina tombolt. Isten tudja, hogy miért, de úgy érezte, hogy vigyáznia kell arra a nyomorultra, mert még lesz valami közös ügye vele. Lina mélyen hitt a megérzéseiben, mert sosem kellett csalódia bennük. Még napkelte előtt megöleti magát az a hülye! Érezte, hogy Drake túlságosan magabiztos lett, könnyelmű, és hogy egyáltalán nem érdekli, hogy bármikor megölhetik. És még valami mást is érzett, mélyen a könnyelműség, az elszántság és a harag, igen, a harag alá eltemetve. Valamit, ami nagyon szép, és valamit, ami nagyon fáj.

– Francba! – mondta hangosan magának.

– Kérem? – mondta az udvarló.

Lina akkor vette észre a férfit. Az zavart volt, nagyon szerelmes, és iszonyúan félt, viszont, el kell ismerni, Drake kalapja igen jól állt neki.

– Semmi. – lőtte el Lina a nők univerzális hazugságát. Minden nő, függetlenül attól, hogy milyen nációhoz, valláshoz vagy társadalomhoz tartozott ismerte és használta ezt a férfiakat, nációtól, vallástól és társadalomtól függetlenül az őrületbe kergető hazugságot.

– Értem. – vette tudomásul csalódottan a helyzetet a férfi. Azon gondolkozott, hogy valahogyan meg kell majd magyaráznia a szerelmének, hogy hogyan került egy siklóba egy hiányos öltözetű és észbontóan kívánatos nővel, akinek nagyon finom illata, és hibátlan kék bőre volt.

Az út hátralevő részét csendben töltötték. Lina felváltva átkozta magában a pillanatot, amikor azt gondolta, hogy Drake kiváló és szórakoztató kuncsaft lesz egy fárasztó hét után, és gondolkozott lázasan azon, hogy ugyan hol akarja megöletni magát.

“Nem valami piti ügyről van szó,” gondolta magában, “valami komolyabbról. Ó, a francba, hogy nekem örökké az ilyen alakok kellenek.” Vajon kire vadászhat Drake? Azok, akik eszébe jutottak csak piti bűnözők voltak, akik innen-onnan elcsent cuccokkal csereberéltek, nagy szájuk volt, és előszeretettel adták a nehézfiút, miközben fenyegetően hadonásztak csempészett és “megbütykölt” plazmavetőikkel. Nem, Drake sokkal nagyobbra vadászik. Valami nagykutyára, akinek tényleg hatalma van. De ki lehet az…?

A sikló végre megérkezett a Piazza della Primaverára. Az udvarló előzékenyen előreengedte, majd esetlenül elköszönt, és fülig vörösödött, amikor Lina a hecc kedvéért puszit nyomott az arcára. Végre tudta, hogy kit kell keresnie, és különben is, imádta az ilyen ártatlan, naiv férfiakat zavarba hozni.

Kagylós Elio! Csakis Elio lehet akire Drake vadászik.

Ellentétben Drake-kel Lina pontosan tudta, hogy Elio-t a Régi Dokkban fogja találni. Hiába, a karjaiban még a legkeményebb férfi is felelőtlenül csevegő kisfiúvá vált, és oly sok mindent elcsacsogtak neki, hogy Lina szinte mindenől tudott, ami a városban történt. És mindig volt annyi esze, hogy tartsa a száját, és meggyőzően adja az üresfejű szajhát, így soha, soha senkinek nem jutott eszébe, hogy esetleg sokkal többet tud, mint kellene.

Rohant a Régi Dokk felé, és remélte, hogy még Drake előtt odaér, és meg tudja állítani a férfit.

Elkésett.

Látta, ahogy Elio cukkolja Drake-et, érezte, ahogy a düh elveszi Drake eszét. Az Ezüst Revolver egyenesen a lábaihoz csúszott. A verekedők annyira egymással voltak elfoglalva, hogy észre sem vették őt. Lina felemelte a fegyvert. Kislány korában az apja tanítgatta, hogyan kell lőni. 

Két kézre fogta a fegyvert, felvette a széles terpeszt, célzott, és lőtt.

Fülsükeítő dörrenés, és üresség.

Hát ilyen. Sohasem ölt még meg senkit. Most megtette. 

Egy férfiért, akit nem is ismert.

Drake feltápászkodott, odalépett Linához, elvette tőle a fegyvert, és eltette. Közben egy szót sem szólt.

Lina végre újra érezte a férfit, a lecsengő vadászösztönt, azt a mélyben eltemetett dolgot, ami fájt, és a másikat, ami szép volt, és megkönnyebbült, amikor végre felismerte a halálfélelmet is.

“Szóval féled a halált, te gazember!” – gondolta magában, és lehunyta a szemét, és hagyta, hogy átjárja az érzés, hogy Drake megmenekült.

Félt kinyitni a szemét, félt attól, hogy újra csak Drake hátát látja. Azért lassan mégis kinyitotta a szemét. Drake ott állt előtte, ugyanolyan rezzenéstelen arccal, mint mindig.

Drake mélyen Lina sötétkék szemébe nézett.

– Köszönöm! – mondta Drake, aztán elindult a telep kijárata felé.

Lina érezte Drake háláját, és azt is, hogy a morózus felszín alatt finoman mocorognak az érzelmek, és hogy főleg az kezdett csendes táncba, ami szép.

Most nem hagyja magát, gondolta magában, és a férfi után szökkent.

– Ki a következő célpont, partner? – kérdezte a partner szót jól megnyomva.

– Nem vagyunk társak. – válaszolta Drake.

– De igen. – incselkedett Lina. – És kell nekünk egy űrhajó.

Drake mélyet sóhajtott, és beletörődött a sorsába.

– Szerezzünk egy hajót.

Pages: 1 2

• #2 – Minestrone *
  2024-04-16 0
• HR 1354
  2024-04-16 0
• Kirli
  2024-04-16 0